A bizottság bírálja a konvent elnökségének javaslatait
Az Európai Bizottság "hasznos kiinduló alapnak" tekinti az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöksége által az EU intézményi reformjairól előterjesztendő javaslatokat, amelyek lényeges változásokat tükröznek a testület elnöke, Valéry Giscard d'Estaing eredeti tervezetéhez képest - közölte csütörtökön a bizottság vezető szóvivője.
Dátum: 2003-04-24 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:29.039565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Reijo Kemppinen szerint a változások részben a Giscard-féle tervezetre szerdán - többek között a bizottságtól - érkezett reagálásoknak, részben az elnökség hosszú, éjfélig folytatott vitájának az eredményei. Ezeknek köszönhetően néhány ponton sikerült kiküszöbölni annak a veszélyét, hogy az unió "a tiszta kormányköziség" felé sodródjon.
Giscard kedd este terjesztette a tanácskozó gyűlés 13 fős elnöksége elé a javaslatokat, amelyeket egyidejűleg a konvent szóvivője a sajtóval is ismertetett. A tervezet szinte azonnal szokatlanul éles bírálatok kereszttüzébe került a bizottság, európai parlamenti képviselők és több kisebb tagország részéről. A kifogások lényege az volt, hogy a javaslatok a nagyobb tagállamok álláspontját részesítik előnyben a kisebbek rovására, és a kormányközi mechanizmusoknak adnak elsőbbséget a közösségi módszerrel szemben.
A konvent elnöke magáévá tette például az EU mostani és majdani nagy tagországainak azt az álláspontját, amely szerint meg kellene szüntetni a félévente váltakozó soros elnökségek jelenlegi rendszerét, és ehelyett az Európai Tanács élére kellene hosszabb időre szóló megbízatással rendelkező ("állandó") elnököt választani. Javaslatai azonban több más lényeges ponton is a "nagyok" felfogását tükrözték.
A bírálatok és a konvent elnökségében folytatott élénk viták eredményeként a tanácskozó gyűlés csütörtök-pénteki plenáris ülése elé kerülő tervezet lényegesen "megszelídült". Kemppinen közlése szerint kikerült belőle például Giscard-nak az a javaslata, hogy az Európai Tanácsnak legyen egy alelnöke is, a tanács mellett pedig hozzanak létre egy hétfős "irodát", amely az unió tevékenységének összehangoltsága és folyamatossága felett őrködne.
A módosított tervezet szerint a miniszterek tanácsában megmaradna a soros elnökségek rotációjának rendszere, de a váltásokra a mostani fél év helyett egyéves időközönként kerülne sor. Kemppinen szerint ez összhangban állna a bizottságnak azzal az álláspontjával is, amely szerint a mostaninál stabilabb elnökségekre lenne szükség, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy be kellene vezetni az állandó elnökség intézményét.
Az elnökségi tervezet további pozitív elemeként említette, hogy a kül- és biztonságpolitikai főképviselő, illetve a bizottság külkapcsolatokért felelős tagja hivatalának összevonásával létrehoznák az EU külügyminiszterének a tisztségét. A külügyminiszter, akit az Európai Bizottság elnökével egyetértésben az Európai Tanács nevezne ki, a bizottság alelnökének tisztségét is betöltené.
A bizottság nézete szerint ezek a pozitív módosítások csökkentik a végrehajtói hatáskörök és hivatali apparátusok megkettőzésének a veszélyét, amelyet józan ésszel senki sem kívánhat az unióban - mondta a szóvivő.
Rögtön hozzáfűzte azonban, hogy a bizottságnak mindezzel együtt is maradtak erős fenntartásai az elnökségi javaslatokkal szemben. Változatlanul ellenzi például, hogy az Európai Tanács élére "állandó" (a gyakorlatban egyszer meghosszabbítható két és fél éves megbízatási időre kinevezett) elnököt válasszanak. Elismeri ugyan, hogy stabilabbá kell tenni a tanácsot, álláspontja szerint azonban az állandó elnök tisztségének a létrehozása nem jelentene megoldást erre.
Nem ért egyet a bizottság azzal sem, hogy emeljék fel a minősített többséggel hozandó döntésekhez szükséges szavazati arány küszöbét, és továbbra is úgy véli, hogy az egyszerű kettős (a tagországok száma, illetve népessége szerinti) többség lenne a legegyszerűbb megoldás.
Kemppinen szerint a bizottság azt reméli, hogy a tanácskozó gyűlés tovább javítja majd az elnökség módosított javaslatait. A konvent elnökségében helyet foglaló két tagja - az intézményi reformokért is felelős Michel Barnier és a bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó Antonio Vitorino - mindenesetre a továbbiakban is határozottan ellenezni fogja az állandó elnök tisztségének a bevezetését.
MTI - fidesz.hu