Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliós a Hunvald-vagyon

Százmilliós nagyságrendű Hunvald György, bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel gyanúsított szocialista VII. kerületi polgármester zárolt vagyona - tudta meg az egyik bulvárlap.


Dátum: 2009-09-19 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:38.552871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Blikk információi szerint az ügyészség öt ingatlant, 12 autót, egy nagy értékű óragyűjteményt, valamint bankszámláról százmillió forint körüli összeget is zárolt, illetve lefoglalt.

"A közpénzek annyira nem számítottak, hogy volt olyan önkormányzati vezető, akinek napilapokat kellett levinni a Balatonra, a nyaralójába, pedig két saroknyira volt tőle az újságosbódé" - mondta Golcsa József, Hunvald Görgy sofőrje, aki a pénteki Magyar Hírlapnak adott interjút.

Hunvald sofőrje elmondta azt is: ő vitte a négygyermekes polgármestert és szeretőjét "mézeshetekre" Svájcba, Milánóba és Monacóba, méghozzá közpénzen.

Kapcsolódó elemek