Módosított űrprogramok
Szombat hajnalban új, kényszerűen módosított fejezet kezdődik a Nemzetközi Űrállomás történetében: ezúttal nem amerikai űrsiklóval a floridai Cape Canaveralról, hanem egy Szojuz TMA-2 típusú orosz űrhajóval a kazahsztáni Bajkonurról indul a váltó legénység, hogy hónapokra átvegye a szolgálatot. A kényszerűség oka a Columbia amerikai űrrepülőgép februári katasztrófája. Bár a Columbia nem vett részt magának az űrállomásnak az építésében - még olyan dokkolóberendezése sem volt, amellyel kiköthetett volna a Föld körül mintegy 400 kilométeres magasságban keringő bázison -, a hét űrhajós halálát követelő tragédia miatt a másik három siklót sem engedik indulni legalább az őszig.
Dátum: 2003-04-24 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:29.328666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így alaposan felborult a program, hiszen az űrrepülőgépekkel szállították a nehéz szerkezeti elemeket, velük bonyolították az állandó legénységek cseréjét. A rájuk mért repülési tilalom felvetette annak a rémét, hogy akár fel is függesztik az ugyan nehézkesen indult, de már évek óta különösebb gond nélkül zajló űrállomásprogramot. A nagy bajban azonban szerencsére kéznél vannak a jó öreg Szojuz, illetve Progressz orosz űrhajók, amelyek eddig is fontos szerepet játszottak az ISS életében. Szojuz szállította 2000 októberében az első állandó legénységet az űrállomásra. Ettől kezdve a háromszemélyes Szojuzok mintegy a mentőcsónak szerepét játszották. Egy ilyen típusú űrhajó azóta folyamatosan az űrállomáshoz csatlakoztatva készen áll arra, hogy vészhelyzet esetén vissza tudja szállítani a bázison dolgozó három űrhajóst. Biztonsági megfontolásokból azonban a Szojuzokat félévente lecserélik. Ez a csere egyébként is éppen most lett ismét időszerű. A mostani űrhármast váltó orosz Jurij Malencsenko és az amerikai Edward Lu Szojuzzal utazik az űrállomásra, ahol a következő űrmentőcsónak-váltásig, azaz október végéig, november elejéig tartózkodik majd. A távozó legénység - az amerikai Kenneth Bowersox és Donald Pettit, valamint az orosz Nyikolaj Budarin - azonban, most először az űrállomás üzemeltetése során, nem űrsiklóval, hanem a vészhelyzet esetére a tavaly ősszel az ISS-hez csatolt Szojuzzal tér vissza a Földre. Eddig egyetlen amerikai állampolgár, a világ első űrturistája, Dennis Tito utazott vissza a Nemzetközi Űrállomásról orosz űrhajón, hivatásos amerikai asztronauta még nem. A személyzet nélküli Progressz teherűrhajók pedig rendszerint ellátmányt és berendezéseket juttattak el az űrállomásra. Szerepük most jelentősen megnő, hiszen az űrsiklók kiválásával nekik kell biztosítaniuk a kétfős legénység ellátását. Feltehetően az eddiginél többet indítanak belőlük, hiszen a Progresszek lényegesen kisebb hasznos terhet tudnak a világűrbe juttatni, mint az űrrepülőgépek. Ha októberre sem oldják fel az űrsiklók repülési tilalmát, úgy marad a mostani átmeneti menetrend, azaz fél év múlva újabb orosz-amerikai páros utazik egy Szojuzzal, hogy leváltsák Malencsenko és Lu asztronautákat, akik az ugyancsak a szolgálatát befejező Szojuzzal térnek vissza.
MTI - fidesz.hu