Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűz a Düsseldorfi reptéren

Hat ember szenvedett sérüléseket csütörtökön a németországi Düsseldorf repülőterén keletkezett tűz miatt. Az újonnan épült központi épület alatt lévő mélygarázsban egy gépkocsi lobbant lángra. A környezetében tartózkodó emberek füstmérgezést szenvedtek, s ötöt közülük kórházba szállítottak.


Dátum: 2003-04-24 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:29.907528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sűrű füst behatolt az átadásra váró új terminálba is. A tűzeset miatt dél körül csaknem fél órán át szünetelt a légi forgalom. Az érkezési részt kiürítették. A tűzoltóknak délután 1 óra körül sikerült eloldaniuk a tüzet. A dpa német hírügynökség emlékeztet rá, hogy 1996 áprilisában már volt egy súlyos tűz a düsseldorfi repülőtéren, s akkor 17 ember meghalt, 88 pedig megsebesült. Az volt a német légi utasforgalom eddigi legsúlyosabb tűzkatasztrófája. A hét évvel ezelőtti tűz a charter-repülőtér érkezési csarnokában végzett hegesztési munkálatok közben keletkezett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek