Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vízumkötelezettség a kanadai diplomatáknak?

Elvben akár vízumkötelezettség bevezetésével is sújthatja az Európai Unió a kanadai diplomatákat, ha Ottawa az év végéig nem állítja vissza a vízummentességet a beutazni kívánó cseh állampolgárok vonatkozásában - figyelmeztetett hétfőn Brüsszelben az EU biztonsági és igazságügyi biztosa.


Dátum: 2009-09-21 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:12.603787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jacques Barrot erről az EU belügyminisztereinek hétfői tanácskozásán zárt ajtók mögött beszélt - közölték diplomaták. Eszerint a miniszterek körében széles körű támogatást kapott Barrot elgondolása. Egy ilyen lépést azonban, amely a Cseh Köztársaság melletti szolidaritás megnyilvánulása lenne, csak teljes egyetértés mellett tehetnek meg a 27-ek.

Kanada júliusban vezette be újra a vízumkötelezettséget a cseh állampolgárokkal szemben, miután onnan érkező romák százai kértek menedéket az észak-amerikai országban. Állításuk szerint hazájukban diszkrimináció sújtja őket, és ezt egyes emberi jogi szervezetek is megerősítik. Kanada szerint azonban a menekült jogállás elnyerése érdekében felhozott indokaik színleltek.

A kanadai állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az uniós országokba, és Prága egymaga nem léphet fel megtorló intézkedéssel Kanadával szemben, mert tartania kell magát a közös európai vízumpolitikához.

Kapcsolódó elemek