Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent György-napi borünnep Szekszárdon

A Szekszárdi Hegyközségi Borversenyen 69 pincészet 207 beküldött bormintájából a Champion-díjat a Vesztergombi Pincészet 2000-es évjáratú Cabernet Sauvignon bora kapta; a díjat csütörtökön Szekszárdon, a Szent György-napi borünnepen adták át.


Dátum: 2003-04-24 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:30.869253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mészáros Gabriella, a bíráló bizottság elnöke a versenyt értékelve kiemelte: a minőséget képviselő Champion-díjas bor Magyarországon ma még ritka, de az ország borvidékeinek minden képessége megvan arra, hogy ilyen borokat adjon.

A zsűri további hat bort Nagy Aranyéremmel, 34-et Aranyéremmel díjazott.

Ferenczi Vilmos, a szervező Dicenti Dezső Kertbarát Kör elnöke elmondta: az ezredfordulón határozták el, hogy felelevenítik a szőlő- és bortermelők régi hagyományos ünnepeit minden borünnepet összekötve egy-egy fajtával.

A Szent György napot az ősi szekszárdi borfajta, a Bikavér ünnepének nevezték el, ezen a napon hirdetik ki a hagyományos hegyközségi borverseny eredményét is.

Az 1030 hektár szőlőterületet magába foglaló Szekszárdi Hegyközség több mint 1500 tagot számlál, a tolnai megyeszékhely mellett Szálka és Őcsény települések tartoznak hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek