Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

400 bérlakás káros az egészségre Terézvárosban

Csaknem 400 önkormányzati bérlakás penészes, és így az egészségre is káros Terézvárosban. Wertán Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-frakciójának tagja, Terézváros önkormányzati képviselője kedden azt mondta, hogy a kerületi önkormányzat nem segít a lakók gondjain, csak levelezget velük.


Dátum: 2009-09-22 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:21.924221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összesen 1300 lakás van a terézvárosi önkormányzat tulajdonában, amelyek 30 százaléka komfort nélküli szükséglakás. Wertán Zsolt szerint a komfort nélküli lakások nagyobb része penészedik, így káros az egészségre és tulajdonképpen lakhatatlan. A politikus példaként egy 9 négyzetméteres lakást említett, amelyet már 30 éve bérel a benne lakó pár. A falak az utóbbi években penészedni kezdtek, ezért a lakók megkeresték a polgármesteri hivatalt, ahol ugyan elismerték, hogy baj van az épülettel, azonban azt mondták, hogy egy nem az önkormányzat, hanem a ház gondja.

Wertán Zsolt elmondta, hogy az önkormányzat nem keresi a megoldást, csupán leveleket küldözget az embereknek. A politikus szerint azonban kezelhető lenne a probléma, mert a kerületben van csaknem 100 üres lakás, ahová be lehetne költöztetni a lakhatatlan házakban élőket.

A politikus most az ÁNTSZ-hez fordul, hogy állapítsák meg, hogy a lakásokban élők egészsége a penészedés miatt veszélyben van. Emellett benyújt a közgyűlés elé egy előterjesztést is, amelyben arra kéri az önkormányzatot, hogy mérjék fel az érintett 400 lakást az ott lakók egészsége érdekében.

Wertán szerint a lakások rendbetételére elég lenne néhány millió forint. Ennél több pénz megy el a kerületben a negyedik alpolgármester bérére, a polgármester luxusautójára vagy az évente nem kevés pénzből megrendezett terézvárosi bálra - mondta a politikus.

Kapcsolódó elemek