Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bekeményített a miniszter

A lisztérzékenyek érdekében intézett kérdést Székely Tamás egészségügyi miniszterhez Dr. Heintz Tamás az Országgyűlés hétfői ülésén. Kaposvár fideszes képviselője felháborítónak tartja, hogy az egészségbiztosítási pénztár a gluténmentes termékek helyett a keményítőt támogatja, miközben tudható: utóbbiból nem lehet kenyeret sütni. Heintz Tamás szerint a szakmaiatlan döntés veszéllyel fenyeget a szociális válság idején.


Dátum: 2009-09-22 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:25.494122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A kenyér gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta, az újkorban alapvető néptáplálék." Az internetes lexikon szócikkét ajánlotta Székely Tamás figyelmébe Dr. Heintz Tamás. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az egészségügyi miniszter nincsen tisztában a kenyér fogalmával, ezért ajánlhatta a lisztérzékenységben szenvedőknek a keményítő használatát, mondván: azt támogatja az egészségbiztosító.

Kaposvár országgyűlési képviselőjében, illetve a betegségben érintettek körében csodálkozással vegyes felháborodást váltott ki a tárcavezető reakciója. A támogatott keményítő ugyanis nem kell senkinek, szemben azokkal a gluténmentes lisztekkel, amelyekből a definíció és a háziasszonyok szerint is valódi, ízletes kenyér süthető. Márpedig a két cikk ára nagyságrendileg egyezik.

Heintz Tamás szerint a miniszter orvosként tisztában van vele, milyen gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki annak következtében, ha egy lisztérzékeny beteg nem tudja tartani diétáját, nem tudja megvenni lisztjét, kenyerét. A képviselő ezért két kérdést tett fel Székely Tamásnak.

- Nem gondolja-e, hogy a szociális válság miatt fokozottan kellene figyelni a veszélyeztetett betegcsoportokra?

- Nem tudja elérni saját tárcájánál, hogy plusz ráfordítás nélkül a keményítő támogatása helyett a lisztérzékenyek számára a lisztet támogassa az egészségbiztosító?

Kapcsolódó elemek