Választói névjegyzéket állítanak össze
Az év végig össze kell állítani a választókorú vajdasági magyarok névjegyzékét, ők választhatják meg majd közvetlenül a kulturális autonómiát működtető Magyar Nemzeti Tanács 35 tagját - hangzott el az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, ahol egy szerb-magyar történészbizottság felállításának lehetősége is szóba került, amely a vajdasági magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett tömeggyilkosságokkal foglalkozna.
Dátum: 2009-09-22 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:25.841667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén a szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvényt és hatásait ismertette Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) elnöke és Váradi Tibor vajdasági jogászprofesszor. A belgrádi parlament augusztus 31-én fogadta el a jogszabályt, amely azóta hatályba is lépett.
Pásztor István elmondta, hogy a szerbiai nemzeti kisebbségek önrendelkezésének szempontjából fontos törvény tükrözi az elmúlt 20 év erőfeszítéseit. Úgy fogalmazott: "a törvény elfogadása egyik biztos jele annak is, hogy a vajdasági magyar politizálás aránylag jó kondícióban van", hozzátéve, reális esély van arra, hogy a következő két hétben a Vajdaság jogállását szabályozó alaptörvény, az úgynevezett vajdasági statútum és a hozzá kapcsolódó hatáskört szabályozó törvény a szerb parlament elé kerüljön.
A nemzeti tanácsokról szóló törvény előírja, hogy négy hónapon belül össze kell állítani a nemzetiségi választói névjegyzéket. Ez adhat súlyt a vajdasági magyar politizálásnak, ez az egész határon túli magyar politizálás számára fontos, nem csak nekünk, "össznemzeti sikertörténet" lehet - jelentette ki Pásztor István, hangsúlyozva, hogy a vajdasági magyarság szempontjából "köztes lépésnek" tekinthető törvény Szerbia érdeke is, mert javíthat nemzetközi megítélésén. Ezenkívül "a szlovák és a román viszonyrendszerben is felmutatható, mint megvalósítható megoldás" - mondta.
A VMSZ elnöke közölte: tárgyalt Borisz Tadics szerb köztársasági elnökkel arról, hogy szerb és magyar történészekből álló bizottság jöhetne létre azoknak a tömeggyilkosságoknak a kivizsgálására, amelyeket 1944-45-ben szerb fegyveresek követtek el vajdasági magyarok ellen. Pásztor István hangsúlyozta, hogy ezzel "a magyar-szerb viszonyrendszerben a megbékélés alapját" lehetne megteremteni. "Ha ezt sikerülne, hihetetlenül fontos lenne a mi közösségünk számára, és követendő példa lehetne" - tette hozzá.
Váradi Tibor elmondta, hogy a nemzetiségi törvény hosszú előkészítő munka után született meg, 2002 óta legalább 29 törvénytervezet készült. Hangsúlyozta, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvetlen megválasztásához legalább 118 ezer vajdasági magyarnak kell feliratkoznia a vajdasági magyarok választói névjegyzékébe. A törvényt ismertetve elmondta, hogy a megválasztandó MNT-nek véleményezési és javaslattétel mellett döntéshozatali joga is lesz. Példaként említette, hogy a magyarok által is lakott helységnevek magyar változatát az MNT állapítja meg, és ez hivatalos lesz a szerb megnevezés mellett. Kiemelte, hogy azokat az oktatási, nevelési intézményeknek, ahol magyar nyelven oktatnak, az MNT kérésére az állami szerveknek át kell adniuk az alapítói jogokat. "Ez tényleges autonómia" - jelentette ki Váradi Tibor. Ezeknek az intézményeknek a fenntartásához költségvetési garancia is jár, de "jogértelmezés kell majd eldöntse, mit is garantál a törvény".
Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke pártja, a Fidesz álláspontját ismertetve hangsúlyozta, hogy "a vajdasági magyarok az elsők 20 éves összehasonlításban, akik ennek a törvénynek a formájában kivívták a kulturális autonómiát, mint ahogy az első autonómiakoncepciót is a vajdasági magyarok fogalmazták meg a 90-es évek legelején". Elmondta, hogy a törvény "nagymértékben járulhat hozzá ahhoz, hogy a vajdasági magyarságnak jövője legyen. Szerbia is azt demonstrálja a törvénnyel, hogy megértette, nem a kisebbségek léte jelent instabilitást, hanem a kisebbségek jogainak megtagadása".
Kozma József, a bizottság szocialista alelnöke nemzetpolitikai sikerként értékelte a törvényt, amely "a jövőbeni nagyobb eredményeket alapozhatja meg" a térségben.
Kovács Kálmán, a bizottság SZDSZ-es tagja a törvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: "érdekeltek vagyunk abban mindannyian közösen, hogy az Európai Parlament szintjén kapjon publicitást ez a lépés".