Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Általános vitára alkalmas a zárszámadás

Általános vitára alkalmasnak találta a 2008-as zárszámadási törvényjavaslatot keddi ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.


Dátum: 2009-09-22 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:26.897473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tíz szocialista és szabad demokrata képviselő igennel, a többi kilenc jelenlévő tag nemmel szavazott.

Halász János fideszes bizottsági alelnök egyebek mellett az anyag áttekinthetetlenségét, a területre fordított pénzek csökkenését és elosztásának módját kifogásolta.

Utalt arra, hogy a budai Vár felújítása már tavaly is "némiképp csökkentett ütemben" folyt, az Erzsébet téri kulturális központ átadásáról évek óta nincs megállapodás a kormányzat és a főváros között, valamint - mint mondta - nem világos a beszámoló alapján a Magyar Mozgókép Közalapítvány finanszírozásának némely pontja.

Azzal kapcsolatban, hogy - szemben a korábbi évekkel - nem szakállamtitkár, hanem főosztályvezető-helyettes képviselte az oktatási és kulturális tárcát, Halász János kijelentette, "megengedhetetlen, hogy semmibe veszi" a minisztérium a bizottságot.

Móré Tamás, az oktatási minisztérium költségvetési és közgazdasági főosztályának helyettes vezetője az ülésen arról beszélt, nem anyagi okok, hanem előre nem látott fizikai nehézségek lassítják a várbeli munkákat, a Gödör néven ismert létesítményen pedig a tulajdonosi jogokkal rendelkező fővárosi önkormányzat javára végez munkákat az állam.

Kapcsolódó elemek