Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy adóssága a magyar parlamentnek a jelnyelvi törvény

Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a magyar jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslatot, amelynek általános vitája kedden kezdődött meg a parlamentben.


Dátum: 2009-09-22 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:29.500202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hirt Ferenc úgy fogalmazott: nagy adóssága a magyar parlamentnek a jelnyelvi törvény.

Hangsúlyozta: a Fidesz is támogatja a törvényjavaslatot és elfogadásra javasolja azt az Országgyűlésnek.

Minden parlamenti párt támogatja a jelnyelvi törvényt

Soltész Miklós (KDNP) azt hangsúlyozta: rendhagyó törvény van a parlament előtt, mivel azt minden parlamenti párt támogatja.

A törvény a mintegy 60 ezer siket és legalább 100 ezer hallássérült jogait garantálja - jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a siket emberek csak jelnyelven tudnak hivatalos ügyeket intézni, és azt is megemlítette, hogy a fogyatékossággal élő embereket bocsátják el először a munkahelyeken egy leépítésnél.

Kapcsolódó elemek