Kósa Lajos: nem adjuk el áron alul ingatlanjainkat
A szocialisták az elmúlt hétéves kormányzásuk alatt tönkretették a gazdaságot és az államháztartást, az országot az összeomlás szélére kormányozták, ennek hatását érzik most az önkormányzatok.
Dátum: 2009-09-23 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:47.739640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták által említett ingatlanok értékesítéséről tovább folynak az egyeztetések, de az biztos, hogy nem adjuk el őket mindenáron, a piaci értelemben legrosszabb pillanatban - reagált Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A költségvetésről szóló jelentésből jól látszik, hogy idén Debrecen városa 1,5 milliárd forinttal csökkenti adósságállományát. A város adósságállománya a költségvetés főösszegéhez viszonyítva 27 százalékos - teljes vagyonának 3, forgalomképes vagyonának pedig mindössze 6 százaléka. A repülőtér, illetve más, hasznosításra kijelölt területek értékesítéséről folynak az egyeztetések, így ezekkel, illetve a költségvetési beszámolóban jelzett hitelfelvétellel számolva Debrecen városa nagyobb megrázkódatás nélkül tud tovább működni - értékelte a város pénzügyi helyzetét a politikus.
A polgármester megjegyezte: a szocialisták az elmúlt hétéves kormányzásuk alatt tönkretették a gazdaságot és az államháztartást, az országot az összeomlás szélére kormányozták, ennek hatását érzik most az önkormányzatok.
Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Debrecenben 2009-ben csak az oktatási rendszer alulfinanszírozottsága több mint egymilliárd forintos lyukat okoz a költségvetésben, de általánosan igaz, hogy elégtelen a kormányzat által az önkormányzatoknak szánt pénzösszeg. Kósa Lajos szerint így az a helyzet állt elő, hogy "az kiabál a leghangosabban, aki a tüzet okozta".