Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ipkovich menti az irháját

A Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlésének feloszlatását kezdeményezte volna csütörtökön, de Ipkovich György szocialista polgármester az ülést október 2-ára halasztotta - közölte közleményben Marton Zsolt, a Fidesz szombathelyi önkományzati frakciójának vezetője, városi tanácsnok.


Dátum: 2009-09-23 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:47:48.104711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ipkovich György egészen egyszerűen menti az irháját" - fogalmazott szerdai közleményében az ellenzéki politikus. Mint írta, a csütörtöki városi közgyűlésen a Fidesz-KDNP-Pro Savaria Frakciószövetség azzal a javaslattal kívánt a képviselő-testülethez fordulni, hogy végső megoldásként oszlassa fel önmagát, és adja vissza a választópolgárok kezébe a lehetőséget, hogy új, arra alkalmas, Szombathely képviseletére méltó városvezetőt válasszanak.

Kiemelte: a törvény szerint erre csak október elseje előtt meghozott döntéssel van lehetőség, ezért most, szeptember 24-én terjesztették volna be a határozati javaslatot, és szüntették volna meg szándékuk szerint Ipkovich György polgármesteri megbízását. Nem véletlen tehát - mutatnak rá a közleményben -, hogy Ipkovich október 2-ára halasztotta a közgyűlést.

Marton Zsolt szerint az elmúlt hónapokban a szombathelyiek egyre türelmetlenebbül figyelték a szocialista polgármester, Ipkovich György cselekedeteit. A város polgármestere ugyanis országgyűlési képviselő is egyben, és az Országgyűlésben folytatott tevékenysége állítása szerint egyre nagyobb felháborodást váltott ki a városban.

"Ipkovich minden szó nélkül szavazta meg a Gyurcsány-csomagokat, a tavaszi Bajnai-féle megszorításokat, és a most készülődő költségvetésbe burkolt Bajnai-csomagnak is támogatója" - emlékeztetett a közleményben a fideszes poltikus.

A szombathelyiek elvárták volna, hogy most, a készülődő Bajnai-csomaggal kapcsolatban, amely 120 milliárd forintot készül elvenni az önkormányzatokon keresztül az emberektől, többek között a szombathelyiektől, akkor Ipkovich György határozottan álljon ki a város, vagyis az emberek mellett.

Az eset nem lenne példátlan, hiszen Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester szocialistaként is képes volt nemet mondani Bajnai megszorításaira - fűzte hozzá a frakcióvezető.

Ipkovich György politikai megfutamodása miatt a város képviselő-testülete nem tud dönteni arról a pályázatról sem, amelynek segítségével 18 millió forintból megújult volna a szombathelyi nyugdíjasház. A pályázati határidő ugyanis szeptember 30-án lejár, Ipkovich György pedig október 2-ára hívta össze a közgyűlést - hívta fel a figyelmet.

A szombathelyi idősellátásból a jövő évi központi költségvetés tervezete csaknem 60 millió forintot von el, amely ellen a város polgármestere ez idáig szintén nem tiltakozott. Az MSZP-s polgármester megfutamodásával bebizonyította, hogy saját politikai érdekeit mindenki másénál előbbre helyezi - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott dokumentum.

A Fidesz jogászai bevonásával vizsgálja a kialakult feszült helyzetet, a frakció pedig csütörtökön reggel 9 órakor a szombathelyi városháza előtt ismerteti majd további javaslatait - közölte végül Marton Zsolt.

Kapcsolódó elemek