Rég nem látott aszálytól félhet India
Egy héttel a monszun időszak vége előtt a szokásosnál mintegy húsz százalékkal kevesebb eső hullott Indiában, ami évtizedek, pontosabban 1972 óta nem látott szárazságot eredményezhet a hatalmas országban.
Dátum: 2009-09-24 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:00.294643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szeptember 21-ig az ország teljes területét véve alapul a szokásoshoz képest 22 százalékkal volt kevesebb a csapadék - mondta az indiai meteorológiai intézet szóvivője. Számításaik szerint a csapadék hiánya a monszun végére 20 százalékra mérséklődik, ám még ez is katasztrofális hatással lehet az ország 235 millió földművesére.
A kevés eső már a monszun évszak kezdetén is jelentős károkat okozott a rizs-, a cukornád- és a földimogyoró-ültetvényekben, illetve kétségessé tette a vízerőművek és a téli öntözést biztosító tározók utánpótlását.
A szóvivő szerint a jelenlegi előrejelzési adatok alapján súlyosabb szárazságra számítanak, mint 2002-ben, 1987-ben és 1979-ben, amikor 19 százalékkal kevesebb csapadék hullott az átlagnál. A legrosszabb év eddig 1972 volt, akkor a monszun 23,9 százalékkal hozott kevesebb csapadékot.