Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárik Aziz amerikai őrizetben

Amerikai őrizetben van Tárik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettes - jelentették csütörtök este az amerikai tv-csatornák.


Dátum: 2003-04-25 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:33.718687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tárik Aziz az amerikaiak által összeállított, 55 nevet tartalmazó listán csak a 43. helyet foglalja el a leginkább keresett volt iraki vezetők rangsorában. Ennek ellenére a "legnagyobb fogásnak" számít eddig, hiszen általában ő képviselte Szaddám Huszein rendszerét a nemzetközi kapcsolatrendszerben, s ezért a nemzetközi közvélemény szemében az egyik legismertebb volt iraki vezető.

Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes, aki a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának is tagja volt, az ABC hírcsatorna szerint önként feladta magát az amerikaiaknak, még szerdán Bagdadban. A 67 éves volt iraki vezető egyébként március vége óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

A Pentagon egy név nélkül nyilatkozó képviselője csütörtök este megerősítette, hogy minden jel szerint kezükre került a volt iraki miniszterelnök-helyettes.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek