Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós forrásból fejlesztené az iskolákat a Fidesz

A Fidesz uniós forrásokból oldaná meg azt, hogy akár a legkisebb településen is működhessen általános iskolai alsó tagozat - mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: ma egy politikusnak számolnia kell azzal, hogy meg kell teremteni minden kistelepülésen a minimális életszínvonal feltételeit.


Dátum: 2009-09-24 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:06.092836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Uniós forrásokat használna fel az oktatás korszerűsítésére, a vidék népességmegtartó képességét erősítő célokra a Fidesz - mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor megjegyezte: mivel az önerős nemzeti fejlesztési források elapadtak, amióta Magyarország belépett az EU-ba, manapság, aki fejlesztésről beszél, csak a közösségtől érkező forrásokat tud idézni.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: annak idején a Fidesz a posták és a vasútvonalak megtartása mellett is érvelt. Az ország településszerkezete adott, amit meg lehetne ugyan változtatni, de csak óriási társadalmi sérülések árán - vélekedett.

Egy politikusnak azzal kell kalkulálnia, hogy a kistelepüléseken is meg kell teremteni az ottani életszínvonal fenntartásának minimális feltételeit - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Egy hat-hétéves gyereknek ne kelljen reggelente a szomszéd faluba kerékpároznia, buszoznia, vonatoznia, vagy ne kelljen a körzetközponti iskola diákotthonában laknia. Ez olyan társadalompolitikai cél, amelyben minden politikai erő egyetérthet - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek