Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogy: katasztrofális helyzetben a szociális ellátórendszer

A somogyi közgyűlés elnöke szerint nemcsak a kórházak, hanem a szociális ellátórendszer is katasztrofális helyzetben van.


Dátum: 2009-09-24 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:07.624715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gelencsér Attila erről csütörtöki kaposvári sajtótájékoztatóján beszélt. "Ahogy tettük ezt egy héttel ezelőtt a kórházak esetében, most egy újabb jelzést küldünk Somogyból" - mondta a közgyűlés elnöke, hozzátéve: arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a szociális intézmények költségvetésének tervezett csökkentése a "legelesettebb, legnehezebb helyzetben levőket veszélyezteti".

"A Magyar Köztársaság kormánya szembefordult az emberekkel" - mondta a közgyűlés elnöke, utalva a jövő évi költségvetés tervezetében a szociális ellátásra fordítandó normatíva csökkentésére.

Ez az elvonás Somogy megye esetében százmilliós nagyságrendet jelent a szociális intézményeket tekintve - tette hozzá Gelencsér Attila, határozottan azt kérve a megye országgyűlési képviselőitől: ne támogassák, ne szavazzák meg a költségvetést.

Varga Zsolt, a Somogy Megyei Idősügyi Tanács titkára, a Dél-dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács elnöke, a patalomi szociális otthon vezetője közölte: míg három-négy évvel ezelőtt 800 ezer forint volt a szociális intézmények állami normatívája, addig 2010-ben a tervek szerint 630 ezer forint lesz.

"Az állam nem ad megfelelő támogatást, a felelősséget az önkormányzatra hárítja" - mondta a Varga Zsolt, hozzátéve: ez elfogadhatatlan, miként az is, hogy egy "átmeneti kormány, benyújt egy hosszú távú idősügyi stratégiát, miközben a napi problémákat nem tudja megoldani".

A patalomi idősotthont példaként felhozva elmondta: 138 ellátottról gondoskodnak, közülük 80-an nem tudják fizetni a 63 ezer forintos térítési díjat.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy októberben, az idősek hónapja alkalmából több mint 300 programot rendeznek a megyében. "Soha nem látott számú rendezvény lesz" - mondta az idősügyi tanács titkára, aki szavait egy vaskos rendezvényfüzet bemutatásával támasztotta alá.

Kapcsolódó elemek