Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korszerű egészségházat kap Csorna

Korszerű egészségházat létesítenek Csornán uniós támogatással; a fejlesztés eredményeként az egészségügyi ellátás eddig szétszórtan elhelyezkedő ágazatai egy helyre kerülnek - mondta Turi György polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.


Dátum: 2009-09-24 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:08.655089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rábaközi kisváros önkormányzata 38 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházásra az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából. Az önrész megközelítette a hatmillió forintot, amelyet a háziorvosok utólagos szakmai igényeinek kielégítésére további tízmillió forinttal megtoldott a város - közölte a polgármester.

Az egészségháznak a Margit Kórház C épülete ad helyet. Négy felnőtt háziorvosi rendelő, két gyermekorvosi, továbbá négy fogorvosi rendelő fogadja a betegeket az új létesítményben a beruházás október végi átadását követően. Az épület akadálymentes lesz.

A fejlesztés előzményeiről a polgármester elmondta: a kórház C épületének háromnegyed része üresen állt, miután 2007-ben 170-ről 80-ra csökkentették az aktív ágyak számát. A kihasználatlan épületnek egészségügyi funkciót keresett az önkormányzat, ekkor vetődött fel az egészségház gondolata.

Kapcsolódó elemek