Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megadóztatnák a nyugdíjasokat

A nyugdíjak megadóztatását is elképzelhetőnek tartja jövőre a Pénzügyminisztérium - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Ezzel pótolnák a munkáltatók által fizetett, tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) fokozatos megszüntetésével járó bevételkiesést.


Dátum: 2003-04-25 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:34.005009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem kell jelenleg társadalombiztosítási járulékot és százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni többféle jövedelem, illetve járandóság után. Ebbe a körbe tartozik például a nyugdíj, az ingatlan bérbeadás, a vagyonátruházás, vagy az osztalék típusú jövedelem. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a Pénzügyminisztériumban (PM) felvetődött, hogy ezen jövedelmeket részben járulékkötelessé tennék, amivel bevételi többletet érnének el. Így csökkenthetnék a kormányprogramban szereplő ígéret, azaz a munkáltatók által fizetett tételes eho fokozatos megszüntetése miatti bevételkiesést.

Máté Dániel, a PM szóvivője elismerte, egy anyagban valóban felvetődött a nyugdíjak járulékkötelessé tétele. Azt hangoztatta azonban, hogy csak a szakértői gondolkodás kezdődött meg a munkáltatói járulékteher csökkentéséről, és általában az adó- és járulékrendszer lehetséges egyszerűsítéséről. Döntés még nem született - szögezte le. Hozzátette: ha a nyugdíjakat bevonnák - akár csak részben - a járulékalapba, akkor kompenzálnák az időseket, például azzal, hogy "bruttósítanák" ellátásukat. Ez azt jelentené Máté Dániel szavai szerint, hogy a törvényben előírt mértéken túl annyival emelnék a nyugdíjakat, amennyi járulékot kivetnének rá.

Szakértők ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a bruttósítás semmilyen többletet nem jelentene az amúgy is mindig hiányos, a központi költségvetés által pótolt járulékalapban.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek