Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindenki a bőrén érzi majd a 2010-es büdzsé negatív hatásait

A jövő évi költségvetés negatív hatásait mindenki a saját bőrén fogja érezni - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön.


Dátum: 2009-09-24 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:10.316404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mindenki a bőrén érzi majd a 2010-es büdzsé negatív hatásait (Szijjártó Péter)

Sajtótájékoztatóján a Fidesz elnöki stábjának vezetője úgy fogalmazott: napról-napra egyre egyértelműbbé és cáfolhatatlanabbá válik, hogy a jövő évi költségvetés veszélyes Magyarországra, a magyar gazdaságra és a magyar emberekre.

Miközben az utolsó tíz- és húszezer forintokat sajtolják ki az emberekből, a kormány folyamatosan hazudik, és hamis propagandájával azt akarja elhitetni, mindenkinek jobb lesz - tette hozzá.

Szijjártó Péter szerint a helyzet olyan, mint 2005-ben, mert akkor is azt hangoztatták, hogy "az ország javul, a pannon puma ugrál, minket irigyelnek nyugaton", ám kiderült, hogy az ország történetének legmélyebb válsága felé sodródik.

Szijjártó a gyermekétkeztetési hozzájárulás lefaragásáról azt mondta: embertelen és gyermekellenes, hogy a menzai támogatás kétharmadát a kormány elveszi.

A szocialista pártelnök ma reggeli nyilatkozatára utalva kifejtette: Lendvai Ildikó azt magyarázta, hogy bár elveszik a pénzt, de ettől több lesz rá. "Ezt majd a gyerekeknek kellene elmesélni az iskolai menzán, amikor majd kevesebbet kapnak, vagy a szüleik nem tudják kifizetni a menzadíjat" - hangsúlyozta.

Szijjártó ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy "most már abba kéne hagyni az emberek ilyen szintű hülyének nézését és megalázását", hiszen egyértelmű, hogy a menzatámogatás kétharmadát a Bajnai-kormány el akarja venni a gyerekektől.

A politikus arra a sajtóhírre, hogy több száz rendőr elbocsátására készülnek bizonyos főkapitányságok, úgy reagált: nehéz elképzelni, hogy a kevesebb rendőrrel, ígéretéhez híven, valóban nagyobb biztonságot teremtene a kormány. Mint elmondta, a kevesebb rendőr az ország jelenlegi közbiztonsági helyzetében leírhatatlan és elképzelhetetlen hatásokkal fog járni.

A fideszes képviselő a rendőrségnél tapasztaltakhoz hasonlította az oktatás helyzetét is, ahol hatezer pedagógust bocsátottak el, és több iskolát is bezártak az idén.

Szijjártó Péter a tervezett gázárcsökkentés körüli kormányzati kommunikációt úgy jellemezte, hogy "ez megint nem más, mint hogy hülyének nézik az embereket, és szórakoznak velük."

A jövő évi költségvetés 55 milliárd forintot vesz el a fűtéstámogatásból, ami családonként több tízezer forintot jelent - szögezte le Szijjártó, aki szerint ezért hiába beszél a kormány gázárcsökkenésről, a számlán szereplő összeg - főként a támogatásokat igénylő legrászorultabbak esetében - növekedni fog.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 326, 'source_type': 'media', 'source_id': 3638, 'target_type': 'article', 'target_id': 92862, 'relation_type': 'describes'}