Tankonyhát és tancukrászdát avattak szerdán Kiskunhalason
Molnár Nándor intézményvezető, Bányai Gábor megyei elnök és dr. Várnai László, Kiskunhalas polgármesterének jelenlétében fölavatták a Garbai Szakközépiskola új tankonyháját, valamint tancukrászdáját.
Dátum: 2009-09-24 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:10.967743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke az átadón úgy fogalmazott, "ez a XXI. századi modell, ez a remény iskolája, mert olyan szakmákat tanít, ami nem egy krízisországnak nevel szakembereket, hanem a jövőnek. 2012-től Bács megye fölkerül Európa turisztikai térképre, így nagy szükség lesz jó szakemberekre, tehetséges cukrászokra és szakácsokra" - jelentette ki a megyei elnök.
"Gergely József emlékére vágom át a szalagot, aki megszervezte a szakácsok és cukrászok megyei olimpiai részvételét. Kérem önöket, képezzék magukat, és akkor a jövő megtalálja Önöket" - fordult hallgatóságához Bányai Gábor.
A tancukrászda és a tankonyha kialakítása 45 millió forintba került, amit a vállalkozók által befizetett szakképzési alapból és saját erő biztosításával fedezett a Bács-Kiskun megyei önkormányzat.
A versenyképes szakmai oktatás megteremtésért a Garbai Sándor Szakközép iskolában hamarosan tanétterem megnyitását is tervezik.