Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jobboldali tisztogatásra gyanakszik a kirúgott Juszt


Dátum: 2009-09-24 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:12.306630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedden már nem került adásba A tévé ügyvédje és a port.hu szerint két hétig még nem is fog. Az ok az lehet, hogy a köztévétől a jövő évi költségvetés elvon 7 milliárd forintot, azaz a büdzsé egynegyedét, és ezért Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke az összes külső gyártású produkciót megszüntetné.

Juszt László azonban politikai okokat sejt a műsor megszüntetése mögött, mert mint a Borsnak elmondta, A tévé ügyvédje belsős gyártású műsor, csak ő áll külső alkalmazásban, méghozzá részenként negyedmillió forintért. "Számításaim szerint legalább egymillió forint plusz bevételt jelentünk a csatornának epizódonként. Azt gondolom, itt valaki rosszul számolt, vagy a másik lehetőség, hogy politikai háttere van az ügynek". Hogy pontosan ez mit jelenthet, az már a Hírszerzőnek adott nyilatkozatából derül ki: "megkezdődött a jobboldalnak kedvező politikai tisztogatás".

Kapcsolódó elemek