Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben volt

Kövér László szerint rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben, a rendszerváltáskor volt. A Fidesz választmányi elnöke Kisvárdán beszélt erről csütörtökön, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetés előtt.


Dátum: 2009-09-24 21:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:17.079074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újságíróknak azzal támasztotta alá véleményét, hogy "elfogyott a nemzeti vagyon, az államadósság több mint négyszerese annak, ami a szocialista rendszer összeomlásakor volt, s ráadásul az emberek lelkiállapota is rosszabb, miután sorsuk jobbra fordulásában hiába bíztak".

Az ellenzéki párt vezető tisztségviselője kijelentette: éppen ezért jobb lett volna, ha már tavasszal előre hozott választásokat rendeznek az országban a "Bajnai-kormány felállása helyett, s egy olyan új kabinet kap lehetőséget a fordulat elérésére, amely a magyar emberek, nem pedig a nemzetközi pénzvilág bizalmát élvezi".

Kövér László úgy élte, 2002 után "nyereségvágyból elkövetett országrombolás folyik, ami a tönk szélére juttatta a nemzetet". Szerinte ezért lett volna szükség az előre hozott választásokra, mert ha erre sor került volna, most az ország is előbbre tartana a válság kezelésében.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e a beígért felelősségre vonásból valami, a Fidesz választmányi elnöke azt felelte: "már 1990-ben, a diktatúrában elkövetett népellenes bűnökért is kellett volna".

Hozzáfűzte, hogy lenne alap rá, nem úgy, mint 2002-ben, amikor az MSZP-s Keller László több mint száz büntetőeljárást kezdeményezett. S azok nagy része - folytatta - már a rendőrségi vizsgálati szakaszon sem jutott túl, míg a többinél a bíróságok hoztak felmentő ítéletet.

A politikus egy újabb, a személyét érintő kérdésre válaszolva azt mondta: ha újra felkérnék nemzetbiztonsági miniszternek, azt megtiszteltetésnek venné. Fontosnak tartotta azonban megjegyezni, hogy a Fideszben, hiába állítják egyesek, nem folyik a tisztségek, beosztások osztogatása.

Kapcsolódó elemek