Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kong az ürességtől a krízisalap kasszája


Dátum: 2009-09-25 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:21.208915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiába az ígéret, ha pénzről, sőt sok pénzről van szó. Az állami cégek csúcsvezetői néhány hónapja még fogadkoztak, hogy havi bruttó fizetésük kétmillió forint feletti részéről lemondanak a válságra való tekintettel.

A gesztusra még Bajnai Gordon miniszterelnök kérte a nagyfőnököket, a pénz pedig a krízisalapba került - volna. Mert a jelek szerint nem akarózik a főnököknek fizetni. A Blikk számításai szerint havonta legalább ötmillió forintnak kellene érkeznie a legjobban kereső vezetőktől, vagyis eddig már legalább 20 milliót kellett volna befizetniük. Csakhogy a krízisalapba eddig mindössze 8 millió forint érkezett.

Kapcsolódó elemek