Továbbra is nyitva a ciprusi demarkációs vonal
A Ciprust kettéosztó demarkációs vonal megnyitását követő harmadik napon is nagy számban özönlöttek át a határon a sziget görög és török lakosai, élve a váratlan lehetőséggel.
Dátum: 2003-04-25 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:34.624261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi televízió képsorainak tanúsága szerint mind a fővárosban, mint a sziget keleti részén fekvő Pylában nyitott átkelőhelyeken nagy volt pénteken a forgalom. A ciprusi török, illetve görög kormány döntését kihasználva nagy számú görög ciprióta kívánja a hét végén esedékes ortodox húsvétot a sziget északi részén lévő szülőfalujában tölteni. A török ciprióták viszont a dél-ciprusi falvakat keresik föl, ahonnan az 1963-as etnikai zavargások idején menekültek északra.
Ciprus 1974 júliusában szakadt ketté, amikor a görög ezredesek juntájának annexiós terveitől megriadt török hadsereg megszállta a sziget északi, zömmel törökök lakta egyharmadát. A földközi-tengeri szigeten húzódik Európa immár egyetlen országon belüli választóvonala. A szerdán megnyitott határt az Európai Unió és az ENSZ képviselői olyan lépésként üdvözölték, amely Ciprus megosztottságának felszámolása felé mutat.
MTI - fidesz.hu