Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom és Orbán az élen

A Szonda Ipsos rokonszenvlistáját változatlanul Sólyom László vezeti, az államfőt Orbán Viktor Fidesz elnök és Szili Katalin szocialista politikus követi.


Dátum: 2009-09-25 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:25.021059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kissé erősödött a rokonszenv a politikusok iránt a közéleti éved elején - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság közöl. A presztízsnövekedést azzal indokolják, hogy a pártválasztásukban bizonytalanok valamivel toleránsabbak, mint korábban.

A lista élén 47 ponttal Sólyom László köztársasági elnök áll, őt egy ponttal lemaradva Orbán Viktor, a Fidesz elnöke követi. A harmadik helyen Szili Katalin volt házelnök szerepel, aki viszonylagos konszenzust élvez: nemcsak az MSZP-tábor és a bizonytalanok körében kedvelt, de az ellenzéki szavazók is kevésbé utasítják el, mint a többi szocialista politikust.

Bajnai Gordon kormányfő 27 ponttal a mezőny harmadik harmadában áll, a lista végén Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője található, előbbi 21, utóbbi 20 ponttal.

Kapcsolódó elemek