Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Októbertől csökken a távhődíj Debrecenben

A debreceni közgyűlés határozata alapján november helyett már októbertől alacsonyabb lesz a távhő ára Debrecenben - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere pénteken.


Dátum: 2009-09-25 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:31.599241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megtalálták azt a jogi megoldást, amelynek révén az ártörvényre hivatkozva októbertől saját hatáskörben ugyanannyival csökkenthetik az árakat, mint majd novembertől a távhőtörvény alapján - mondta debreceni sajtótájékoztatóján a politikus.

Kósa Lajos hozzátette: az egyéni gázfűtést használókkal szemben így javult a távhőt használók pozíciója. A városvezetés a jövőben sem kívánja megkönnyíteni az egyéni fűtésre való átállást, jogszabályi lehetőségük nyílik arra, hogy aki leválik a távfűtésről, arra egyfajta légszennyezési díjat vessenek ki, ennek részleteit azonban még ki kell dolgozni.

Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója közölte: a hőenergia-fogyasztás lakossági díja mintegy 14,5 százalékkal csökken. Ez egy átlagos - 54 négyzetméteres - debreceni lakás esetében mintegy kétezer forintos csökkenést eredményez az októberi, félhavi számlák tekintetében.

Mint elmondta, egy 54 négyzetméteres lakás tulajdonosa éves szinten így körülbelül 240 ezer helyett csak 200-210 ezer forintot fog fizetni a jövőben.

Ez az arány csak azok esetében valósul meg, akik nem kaptak gázártámogatást. Ez 30 ezer fogyasztójuknak körülbelül a fele, a többinek - a gázártámogatás csökkentése miatt - kisebb mértékben jelenik meg a számláján a mostani áresés - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek