Oszkó "kénytelen volt" törvényt sérteni
Ha a szándékosan törvényt sértő miniszter hivatalban marad, azzal a kormány elismeri: a törvény fölé helyezi magát. Ágh Péter sajtótájékoztatója.
Dátum: 2009-09-25 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:31.967558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gondoljunk csak a több milliót zsebre tevő állami cégi vezetőkre, vagy a több tízmilliós pályázatokat író szocialista holdudvarra - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.
Ágh Péter elmondta: a 2010-es költségvetést benyújtó pénzügyminiszter, Oszkó Péter jelenleg több százmillió forintból épít villát, ráadásul tudatosan törvénysértő módon. A pénzügyminiszter maga nyilatkozta, hogy "kénytelen volt" törvényt sérteni.
A Fidesz szerint egy jogalkotónak pontosan példát kellene mutatnia, különösen ügyelnie kellene arra, hogy a jogszabályokat betartsa - húzta alá a politikus. Ehhez képest Oszkó Péter az emberek arcába nevetet, és azt mondta, hogy ő elég gazdag ahhoz, hogy nyugodtan törvényt sérthessen, a büntetést van miből kifizetnie.
Erről szól a szocialisták kormányzása: visszaélés a hatalommal, állandó hazudozás. Mentalitásuk szerint a gazdagoknak mindent szabad - figyelmezett a képviselő.
Ha egy miniszter tudatosan törvényt sért, nincs más hátra, le kell mondania. Hivatalban maradása annak a ténynek a beismerése lenne, hogy a kormány a törvény fölé helyezte magát - fogalmazott Aáh Péter. A Fidesz felszólítja a pénzügyminisztert, hogy távozzon Magyarország kormányából! - tette hozzá.