Erőfeszítések a kulturális intézményrendszer megerősítésére
A következő évek legfontosabb kulturális feladatai közé tartozik az elavult, XIX. századot idéző múzeumok korszerűsítése, mai igényekhez igazítása - mondta a kulturális miniszter csütörtökön egy, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által rendezett érdi tanácskozás kapcsán.
Dátum: 2002-03-07 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:14.219786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rockenbauer Zoltán, aki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának elmúlt négy esztendei munkáját ismertette a hallgatósággal, kifejtette: folynak az előkészületek a múzeumok megújítási programjának kidolgozására.
Ugyanakkor egy modern nemzeti könyvtárat is létre kell hozni, az Országos Széchényi Könyvtárban ugyanis már szűkös a raktár és az intézménynek kevés a pénze az új kötetek beszerzésére - jegyezte meg.
A modernizált könyvtárban a XXI. század technikai lehetőségét kihasználva audiovizuális eszközöket is elhelyeznek majd az olvasók kiszolgálására.
A kormány az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett a nemzeti kulturális intézményrendszer megerősítésére - fűzte hozzá a miniszter.
E nélkül ugyanis nem képzelhető el az európai uniós csatlakozás, hiszen egy erős intézményi háttér vértez fel bennünket kultúránk megőrzéséhez, átörökítéséhez az utókor számára.
Mindezek jegyében ez évtől például az Operaház 4 milliárd forintos többlettámogatást kap a kormánytól, és ez az intézmény költségvetésének megháromszorozódását jelenti. Duplájára emelkedett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar költségvetési támogatása, s még e hónapban létrejön egy új intézmény, az Uránia Nemzeti Filmszínház, amelynek nyitó előadásán a Bánk bán című operafilmet vetítik.
A programhoz tartozik a millenniumi városközpont létrejötte és a nyitás előtt álló Nemzeti Színház is - mondta Rockenbauer Zoltán.