Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitúrták Suchmant, ő megsértődött


Dátum: 2009-09-26 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:36.004082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Suchman Tamás somogyi szocialista országgyűlési képviselő szerint a somogyi pártelnök tisztességtelenül járt el vele szemben a listás helyek elosztásánál - írta szombaton a Somogyi Hírlap.

A megyei napilap a képviselő péntek reggeli, az ATV-ben elhangzott nyilatkozatát idézte, aki az MSZP jövő évi megyei választási listájáról fejtette ki véleményét.

Szerinte nem volt korrekt a Somogy megyei lista előkészítése, ezért arról le is mondott. Kifogásolta, hogy egyedül az ő helyét tették meg alternatív helynek a listán.

Suchman Tamás elmondta, hogy a csurgói pártszervezet jelölte a szocialista országos listára, ám azt még nem tudja, hányadik helyre kerül majd.

Kijelentette: semmit sem kapott készen az életben, mindenért meg kellett harcolnia, s most is erre készül.

Hangsúlyozta: mindig meg fogja találni a helyét, mivel nem a szocialista párthoz tartozik, nem is a somogyi közgyűléshez, és nem is Kolber István famulusa, hanem az országot szolgálja a baloldal értékrendjében, amelynek álláspontja szerint többféle pártbeli megjelenése lehet: szociáldemokrata és szociálliberális is. Nem a párt neve számít, hanem az értékrend, amelyet hordoz - mutatott rá, hozzátéve: ez toleranciát, szabadságot, humanizmust és antifasizmust is jelent.

Kapcsolódó elemek