Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földeladási moratóriumot követelnek a kisgazdák

A kisgazdák azt követelik a kormánytól, hogy rendeljen el földeladási és tartós bérbeadási moratóriumot az új kabinet felállásáig - jelentette ki Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ) elnöke a Pest megyei kisgazdák értekezletét követő sajtótájékoztatón szombaton.


Dátum: 2009-09-26 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:36.912228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette: az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek.

Elmondása szerint az ügyben a szakminiszternek is színt kell vallania, Gráf József ugyanis "úgy sunnyogott végig ezen az időszakon, hogy végig ő mutatkozott a jó embernek, de amikor döntő kérdésekre került sor, például a termőföld ügyére, akkor mindig azok mellett foglalt állást, akik egyértelműen a föld kisajátításában, a nagybirtokrendszer kialakításában, a klientúra földhöz juttatásában voltak érdekeltek".

Gráf vagy beáll az indítvány mögé és azt mondja, nem vállalja, hogy további törvénysértések történjenek, vagy maga is bűnrészessé válik - hangsúlyozta Turi-Kovács Béla.

Turi-Kovács Béla közlése szerint ugyancsak indítványozni fogják, hogy a lakáshiteleseknek járó kedvezményeket terjesszék ki a mezőgazdaságból élőkre is. A fizetési halasztásra azért van szükség, mert a gazdasági válság hatására az agráriumban is egyre több magángazdaság válik fizetésképtelenné - jegyezte meg a politikus.

Turi Kovács Béla a földeladási moratóriumra vonatkozó javaslatuk hátteréről szólva arra a békéscsabai esetre emlékeztetett, ahol csak Hanó Miklós polgármester közbeavatkozásával sikerült megakadályozni a város körüli földterületek manipulatív célú felvásárlását. Mint elmondta, tudomásuk van róla, hogy az ország több megyéjében, például Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben is történtek a békéscsabaihoz hasonló esetek, amikor kárpótlási jegyek révén "fillérekért" próbáltak bizonyos üzleti körök földekhez jutni.

Kapcsolódó elemek