Gázpisztolyos lövöldözés Esztergomban
Gázpisztollyal lőtt támadójára Kolumbán György Esztergom fideszes önkormányzati képviselője - ezt maga a képviselő erősítette meg a távirati irodának vasárnap. Előzőleg szemtanúk számoltak be arról, hogy előző este egy verekedésben a képviselő használta gázfegyverét.
Dátum: 2009-09-27 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:44.383782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense annyit erősített meg az MTI-nek vasárnap, hogy összeverekedett két 65 év körüli férfi Esztergom főterén szombat este, egyikük többször megütötte, majd ágyékon rúgta a másikat, aki válaszul gázfegyverrel közelről kétszer arcon lőtte. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek - mondta el Léber Gabriella. Közölte azt is, hogy a verekedő férfi ellen garázdaság gyanújával indítanak eljárást, a gázpisztolyt használó férfinél pedig vizsgálják, jogos önvédelemről volt-e szó.
Kolumbán György a távirati iroda megkeresésére azt mondta: egy férfi lépett oda hozzá Esztergom főterén, egy papírlapot tartott elé, majd amikor olvasni kezdte, arcon ütötte. Ő ekkor rálőtt - az engedéllyel tartott - gázpisztolyából. A támadó nem sokkal később visszatért, akkor ágyékon rúgta a képviselőt, aki ekkor ismét rálőtt.