Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szakadék szélén áll az ország szekere!

Aki a hatalommal, a rábízott vagyonnal visszaél, ne számítson a társadalom hosszú távú támogatására - mondta Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke, aki a nagykanizsai Berzsenyi Polgári Kör által megrendezett lakossági fórumon beszélt az ország általános gazdasági helyzetéről.


Dátum: 2009-09-27 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:46.427328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz gazdasági stratégiája jelent megoldást a kialakult válsághelyzetből, melynek alapját a gazdasági növekedés beindítását célzó intézkedések adják - fogalmazott Pelczné.

A társadalmi felelősségvállalás kérdéskörét elemezve kifejtette: a politikus felelőssége, hogy minden "mutyit" elutasítson. Nincs szükség arra, hogy százmilliókat költsenek szakértőkre, tanácsadókra. Ezeket a szerződéseket nem elég megvizsgálni, a felelősöket is meg kell nevezni, és felelősségre kell vonni őket - tette hozzá.

Az emberek felelőssége pedig a választás felelőssége. A választásé, mellyel kifejezhetjük együvé tartozásunkat, együttgondolkodásunkat a fennálló helyzetről, a jelenleg regnáló, átmeneti kormány működéséről - emelte ki a Fidesz alelnöke.

Ez a kormány nem alkalmas arra, hogy kivezesse ezt az országot a gazdasági válságból. Sajnos a kormány intézkedéseivel szinte minden területen válságot idézett elő. A szakadék szélén áll az ország szekere! - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó.

Kapcsolódó elemek