Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai asszony rögös útja

"Ahol miénk a felelősség, másokat is tisztességre kell kényszeríteni." (Lendvai Ildikó, Népszabadság Online, szeptember 27.) Ideje, hogy elnöküket a szocialisták eltiltsák minden nyilatkozattól. Hisz látszik, Lendvai Ildikó már nemigen képes kontrollálni saját gondolatait.


Dátum: 2009-09-28 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:48:49.607220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Most nem az olyan elszólásokra gondolok, mint amikor a szép emlékű Napkeltében ellenségnek titulálta az ellenzéket: "...voltak nyilatkozatok az ellenség padsoraiban is", van ennél sokkal kínosabb is. Mind gyakrabban téved vékony jégre, rendre olyanokat mond, mint a fenti idézetben is olvasható - pedig hát a tisztesség szót ki se szabadna ejtenie a száján annak veszélye nélkül, hogy az embereknek ne jutnának rögtön eszébe a szocialisták mocskos ügyeinek szereplői, Weiszenbergertől Zuschlagig, Kaszab Csabától Hunvaldig. De idézzünk még az említett interjúból: "Zéró toleranciát kell alkalmazni azokkal szemben, akik két marokkal nyúlnak a közpénzbe."

Hajaj, rég kellett volna már, de zéró tolerancia helyett csak az eltussolást tapasztaltuk. Nem véletlenül pártolt el a szavazók százezres-milliós tömege és az egykor hű eszmetársak - elég csak Bächer Ivánra utalnunk: "Nem tudnak lopás nélkül lenni már. Javíthatatlanok", vagy Nádas Péter egy kölni lapnak adott augusztusi interjúját idéznünk, aki szerint a korrupció szétmarta a magyar államot, csődöt mondott a baloldal, akár a liberálisok, mindahányan korruptak.

Elnök asszony szerint "ha nagyon rögös, döcögős úton kell vezetni a kocsit, az utasok akkor is érzik a rázkódást, ha új a sofőr". Nos, jövőre tapasztalják majd: az emberek vállalják a rázkódást is az új sofőrrel.

Kapcsolódó elemek