Időközi önkormányzati választások 40 településen
Negyven településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választásokat, az esetek többségében a polgármesteri posztért indulókra voksolhatnak az arra jogosultak.
Dátum: 2003-04-25 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:36.882846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vas megyében 9, Somogy megyében 7, Győr-Moson-Sopronban és Baranyában 4-4, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Pest és Veszprém megyében 3-3, Nógrádban és Jász-Nagykun-Szolnokban 2-2, Zala és Heves megyében, valamint Budapesten 1-1 helyen tartanak időközi választásokat.
Az Országos Választási Iroda internetes honlapján közzétett információk szerint öt településen cigány, egy helyen pedig német kisebbségi önkormányzatot választanak.
A tájékoztatás szerint 26 településen választanak polgármestert vasárnap.
Az októberi választások alkalmával több településen is szavazategyenlőség alakult a polgármesterjelöltek között, máshol a vezetők lemondtak, de előfordult olyan is, hogy októberben nem volt jelölt a tisztségre.
Két Vas megyei településen, Sorkifaludon és Kőszegszerdahelyen képviselő-testületet és polgármestert is választanak vasárnap.
MTI - fidesz.hu