Veszélybe kerülhet a Markusovszky Kórház működése
A Vas megyében kormányzó fideszesek és az ellenzéki szocialisták is egyetértenek abban, hogy a finanszírozási hiányosságok miatt csődbe juthat az eddig jól gazdálkodó szombathelyi Markusovszky Kórház - tartalmazza a Vas Megyei Közgyűlés hétfői közleménye.
Dátum: 2009-09-28 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:11.200936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vas Megyei Közgyűlés a jelen finanszírozási viszonyok között nem látja biztosítottnak a Markusovszky Kórház működését. Meggyőződése, hogy a kórházban nincsenek olyan pénzügyi tartalékok, amelyek képesek ellensúlyozni a finanszírozás drasztikus csökkentését. Külső beavatkozás nélkül elkerülhetetlen az eddigi pénzügyileg stabil megyei kórház csődje - írták az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban.
A közgyűlés felkéri a kormányt, hogy a kórházak működőképessége, de főképp a betegek ellátásának biztonsága érdekében csoportosítson át a gyógyító-megelőző kasszába ez évre 25,5 milliárd forintot, a Kórházszövetség által kért összeget. Így tenne eleget annak a sokat hangoztatott programjának, hogy az egészségügy még a válság közepette is prioritást élvez - fűzték hozzá.