Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még szeptemberben hívják össze a szombathelyi közgyűlést!

Ipkovich Györgynek, Szombathely szocialista polgármesterének két napja maradt arra, hogy még szeptemberben összehívja a megyei jogú város közgyűlését, lehetőséget adva ezzel a szombathelyieknek új képviselők és új polgármester választására - szögezi le a Fidesz közleménye.


Dátum: 2009-09-28 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:12.163167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombathelyi közgyűlésben mandátummal rendelkező hét szervezet közül öt szólította fel a polgármestert, hogy szeptember végéig hívja össze a közgyűlés ülését. Ipkovich György a döntés elől először külföldre menekült, majd hazatérve úgy határozott, hogy saját pozícióját menti, és a közgyűlést elhalasztja - fogalmaz közlemény.

Ipkovich György az önkormányzat szeptember 24-i soros ülését halasztotta el október 2-ára. Ezt követően a Fidesz-KDNP frakció tagjai írásban kérték, hogy még szeptemberben rendkívüli közgyűlés tárgyalja az önkormányzat feloszlatását.

Erre lehetőséget ad, hogy az ellenzék jelenleg egyfős többséggel rendelkezik a 29 tagú testületben. A szocialista-szabaddemokrata frakció is kérte a rendkívüli közgyűlés összehívását, de más céllal és más időpontban. Végül a polgármester hétfőn úgy döntött, hogy a rendkívüli közgyűlést is október 2-ára hívja össze, egy órával az elhalasztott közgyűlés előtt.

"Miközben Ipkovich a város érdekeire hivatkozik, a sajtóban napvilágot látott, hogy az MSZP központi vezetése egy olyan dokumentumot készül aláíratni országgyűlési képviselőivel - így a szombathelyi polgármesterrel is- melyben azok vállalják, hogy az általuk vezetett települések érdekeit alárendelik az MSZP és a kormány politikai érdekeinek. Egy ilyen nyilatkozat aláírása azt jelenti, hogy Ipkovich szavazatával is támogatja az önkormányzatokat fenyegető Bajnai csomagot" - áll a Fidesz közleményében.

Hozzáfűzték: a szombathelyi oktatási, szociális - és egészségügyi intézmények ellehetetlenülését, a kulturális - és sport támogatások megszűnését okozó központi költségvetést felelős városvezető nem támogathatja, ezért újra felszólítják a polgármestert, hogy a közgyűlés ülését haladéktalanul, de legkésőbb szeptember 30-ig hívja össze.

"Ipkovichnak végre szembe kell néznie a szombathelyiekkel és meg kell adnia nekik a lehetőséget arra, hogy olyan polgármestert választhassanak maguknak, akinek a város érdekei az elsők" - zárul a szombathelyi Fidesz frakció közleménye.

Kapcsolódó elemek