Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka ikonja: "Németországban németül"


Dátum: 2009-09-29 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:23.165331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem volt hajlandó angolul felelni egy brit újságíró kérdésére Guido Westerwelle liberális német politikus, aki pártja választási sikere után minden valószínűség szerint Németország következő külügyminisztere lesz.

A Szabad Demokrata Párt (FDP) első embere első sajtótájékoztatóját tartotta a vasárnapi választások után, amikor is a BBC brit közszolgálati adó újságírója felvetette, hogy a politikus nem akar-e esetleg angolul válaszolni. "Ha lenne olyan kedves, ez egy németországi sajtótájékoztató" - felelt németül a politikus.

A BBC riportere azonban nem tágított, és megkérdezte, hogy a politikus beleegyezne-e abba, hogy a kérdés angolul, a válasz pedig németül hangozzon el. Westerwelle azonban ezt is elutasította. "Nagy-Britanniában elvárják, hogy angolul beszéljenek, ugyanez a helyzet Németországban is, itt elvárják, hogy németül beszéljenek" - mondta a pártjával a szavazatok több mint 14 százalékát begyűjtő pártvezető.

Kapcsolódó elemek