Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós pénzt kell visszafizetnie Magyarországnak - a Fidesz véleménye


Dátum: 2009-09-29 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:26.938760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma hivatalosan is bejelentették, hogy a mezőgazdasági támogatások kifizetésével kapcsolatos szabálytalanságok és eljárási hibák miatt az Európai Unió jelentős pénzösszegeket fizettet vissza Magyarországgal. A történtek több szempontból is bizonyítják a szocialista kormány alkalmatlanságát. Nem elég, hogy a kormány - az ÁSZ megállapítása szerint is - képtelen maradéktalanul elhozni Brüsszelből a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de még azt a keveset is vissza kell fizetnünk, mert a magyar kormány képtelen szabályszerűen felhasználni a keretet. Ráadásul a kormány a saját hibái, mulasztásai által előidézett visszafizetési kötelezettséget az ügyben vétlen gazdákra akarja terhelni. Sok mezőgazdasági termelő már jelezte, hogy az agrárkormányzat visszakéri a korábban nekik kifizetett támogatást. Ezzel a szocialista kormány még nehezebb helyzetbe hozza a magyar gazdákat, amin

sürgősen változtatni kell. Olyan új kormányra van szükség, mely képes Magyarországra hozni a nekünk járó uniós forrásokat, és képes szabályszerűen, értelmesen, a magyar gazdákat nem ellenségként, hanem partnerként kezelve felhasználni a pénzt.

Font Sándor (Fidesz)

az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek