Uniós pénzt kell visszafizetnie Magyarországnak
Ma hivatalosan is bejelentették, hogy a mezőgazdasági támogatások kifizetésével kapcsolatos szabálytalanságok és eljárási hibák miatt az Európai Unió jelentős pénzösszegeket fizettet vissza Magyarországgal - mutat rá közleményében Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke.
Dátum: 2009-09-29 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:27.297590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, a történtek több szempontból is bizonyítják a szocialista kormány alkalmatlanságát. Nem elég, hogy a kormány - az ÁSZ megállapítása szerint is - képtelen maradéktalanul elhozni Brüsszelből a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de még azt a keveset is vissza kell fizetnünk, mert a magyar kormány képtelen szabályszerűen felhasználni a keretet.
Ráadásul - folytatja Font - a kormány a saját hibái, mulasztásai által előidézett visszafizetési kötelezettséget az ügyben vétlen gazdákra akarja terhelni. Sok mezőgazdasági termelő már jelezte, hogy az agrárkormányzat visszakéri a korábban nekik kifizetett támogatást. Ezzel a szocialista kormány még nehezebb helyzetbe hozza a magyar gazdákat, amin
sürgősen változtatni kell. Olyan új kormányra van szükség, mely képes Magyarországra hozni a nekünk járó uniós forrásokat, és képes szabályszerűen, értelmesen, a magyar gazdákat nem ellenségként, hanem partnerként kezelve felhasználni a pénzt - zárul a közlemény.