Újabb ciántechnológiás aranybánya Romániában?
Gyulafehérvártól északnyugatra, Csertés község határába egy újabb, ciántechnológiás aranybányát terveznek, figyelmeztetett a Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet.
Dátum: 2009-09-30 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:37.136684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beruházó Deva Gold SA vegyesvállalat 80 százalékban a European Goldfields tulajdonában van, ez az a cég, amelyik ahhoz a Frank Timishez kötődik, aki a verespataki aranybánya beruházásban fő részvényes Gabriel Resources alapítója is volt.
Jövő januárban lesz a tizedik évfordulója a nagybányai ciánszennyezésnek, amikor az aranybánya zagytározójának gátszakadása után százezer köbméter cianid tartalmú szennyvíz ömlött a Lápos patakon keresztül a Szamosba, majd a Tiszába. A szennyezés súlyos ökológiai katasztrófát okozott, többek között 1200 tonna hal pusztult el.