Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2010 háborús helyzetet fog jelenteni az egészségügyben

2010 háborús helyzetet fog jelenteni az egészségügyben. Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa ezt a kórházak és a kormányzat között született megállapodástervezettel kapcsolatban közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-09-30 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:41.217781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kifejtette: a hírek szerint a kormányzat által a kórházak számára biztosítani kívánt 4-4,5 milliárd forintnál nagyobb összeg is bekerülne a rendszerbe, a kormány azonban ezt a pluszforrást nem a tartalékalapból, hanem a jövő évi költségvetés terhére biztosítaná; vagyis a büdzsé egy részét már most elkölti a kabinet. Pesti Imre hangsúlyozta, hogy az idei évben 100 milliárd forint az egészségügy aktuális hiánya.

Felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat az influenza-oltóanyag finanszírozásához felvett ötmilliárd forinttal már költött a 2010-es költségvetés terhére. Megjegyezte: az Állami Számvevőszék jelentése is igazolja, hogy a jövő évi büdzsé nem megalapozott.

Pesti Imre leszögezte: 2010 a végső kegyelemdöfése lesz az egészségügynek, a kórházak csődbe fognak kerülni, a kormányzat pedig úgy távozik, hogy felégeti maga mögött a teljes magyar egészségügyi ellátást. "Háborúban szokásos ez a helyzet, és nem egy normális demokráciában" - fogalmazott.

A fideszes politikus aláhúzta: a kormány becsapja, megvezeti az embereket, a kórházak vezetőit, az egészségpolitikusokat, a betegeket és a teljes magyar egészségügyet.

Kapcsolódó elemek