Szarvas polgármestere folyamatosan jelezte a csicskáztatást
Szarvas város fideszes polgármestere szerint az önkormányzatnak nincs érdemi hatásköre a modern kori rabszolgatartás, vagyis a csicskáztatás ellen, ám ennek ellenére a lakossági jelzéseket folyamatosan továbbították a hatóságoknak.
Dátum: 2009-09-30 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:45.304886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Babák Mihály szerdai sajtótájékoztatóján Szarvason azt is elmondta: az elmúlt 5-6 évben folyamatosan érkeztek a jelzések a lakosság részéről, hogy egyesek úgy dolgoztatnak általában szociálisan és mentálisan leépült, rendszerint idős, nyugdíjas embereket, hogy a tanyájukon a legelemibb létfeltételeket is alig biztosítják számukra.
Az önkormányzatnak már egy vaskos dossziényi anyaga gyűlt össze ezekkel az ügyekkel kapcsolatban, s azokat minden esetben továbbították is az illetékes hatóságoknak, így az ügyészségnek, a rendőrségnek, az adóhivatalnak és a munkaügyi felügyelőségnek is. Szerinte ugyanis a csicskáztatások egyfelől bűnügyek, másfelől azonban sértik a hatályos munkaügyi adótörvényeket is.
A polgármester ugyanakkor nehezményezte, hogy az általuk továbbított lakossági észrevételekre éveken keresztül semmilyen választ nem kaptak a hatóságoktól. Mint mondta, az utóbbi hetekben már lépett a rendőrség, hiszen razziát tartottak az érintett tanyákon, sőt az elmúlt héten már a munkaügyi felügyelőség és az adóhivatal is megjelent a városban.
A rendőrség által biztosított ellenőrzések híre azonban kiszivárgott, ezért az adóhivatal munkatársai adótitokra hivatkozva elvonultak a helyszínről.
Babák Mihály mindazonáltal abban bízik, hogy az önkormányzat folyamatos jelzései alapján mégis csak megszületik a szerinte kívánatos együttműködés a hatóságok között, és előbb-utóbb megszűnhet a csicskáztatás a városban.
Oltyán Sándor, Szarvas rendőrkapitánya a legutóbbi rendőrségi razziát értékelve elmondta, hogy vizsgálatot folytatnak személyi szabadság megsértése, valamint bankkártyával való visszaélés és okmányoktól való megfosztás miatt is.
A rendőri vezető egyébként hozzátette: évente 5-6 ilyen kiszolgáltatott embert juttatnak vissza a családjaikhoz, de sajnos az is előfordult, hogy már nem fogadták vissza őket. Babák Mihály ezzel kapcsolatban kijelentette: a város szociális intézményei a maguk részéről mindent elkövetnek, hogy kimentsék ezeket az embereket, s ha az érintett személy egészségi vagy mentális állapota indokolja, akkor gyámhatósági eljárás alá is vonják őket.