Stabilitás, kiszámíthatóság
Stabilitás, kiszámíthatóság szempontjából is nagyon rossz állapotban van ma a magyar állam, ennek elsődleges oka a közigazgatás teljes szétziláltsága, ami már piacromboló - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Röjtökmuzsajon, a XVIII. Vezérigazgató találkozón.
Dátum: 2009-09-30 22:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:50.503760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a politika valamivel hozzá akar járulni a gazdaság növekedéséhez, akkor a legfontosabb, hogy rendbe hozza az államot - mondta Navracsics Tibor.
A frakcióvezető szerint újra kell szervezni az államot, mind a központi, mind pedig a területi közigazgatást. Mint ahogy a közszolgálatot is, mégpedig tisztázott hatáskörökkel. De e szervezeti elemeknek csak akkor van értelmük - tette hozzá -, ha meg tudjuk mondani, "milyen Magyarországot akarunk a jövőben".
A mostani válság minden eddiginél jobban előhozta Magyarországon az állam működésével kapcsolatos visszásságokat - emelte ki. Mint rámutatott, az utóbbi évek egyik nagy tapasztalata, hogy az államnak szerepe van abban, milyen a gazdaság teljesítménye, mekkora a gazdaság növekedése.