Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV-s szakszervezet: támogatják a teljes átláthatóságot

Támogatjuk a BKV teljes átláthatóságát célzó intézkedéseket, az élő szerződések nyilvánosságra hozatalát, mert ez elengedhetetlen feltétele, hogy javuljon a cég helyzete és megítélése - mondta az MTI-nek szerdán Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.


Dátum: 2009-09-30 23:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:49:52.008012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV a dolgozók körében is elvesztette a hitelességét, ennek visszaállítása az egyik legfontosabb feladat - mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a botrányok és a nyomában kialakult helyzet kiölheti a dolgozókból a szakmaszeretetet, elhivatottságot, ami hosszútávon a szolgáltatás minőségének romlását okozza.

Gulyás Attila elmondása szerint a dolgozók joggal fel vannak háborodva és attól tartanak: ők lesznek a kárvallottjai a botrányoknak. Közlése szerint a BKV már érezteti a folyamatban lévő kollektív szerződésről szóló tárgyalásokon, hogy megszorításokra készülnek.

Elmondta azt is: rendszeresen inzultálják a dolgozókat, szidják őket olyanokért, amiről ők nem tehetnek, s egyre több ellenőr arról számol be: az utasok nem vesznek jegyet, mondván úgyis ellopják a pénzt. Ez a jegyeladások alakulásán is látszani fog - tette hozzá.

Kocsis István vezérigazgató szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tett különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény alapos gyanúja miatt, mert 48 esetben anyagi kár érhette a vállalatot.

Kifejtette: mintegy félmilliárd forint kárt okoztak a BKV-nak azzal, hogy olyan végkielégítési pénzeket fizettek ki, amelyekre nem lett volna szükség.

Kapcsolódó elemek