Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-munkareggeli a konvent küldötteinek

Magyarország mindenképpen fontosnak tartja, hogy az EU tanácsának működésében fennmaradjon az elnökségek valamilyen rotációjának a rendszere, a hosszabb időre választott elnök intézményének bevezetését nem tudja elfogadni - jelentette ki Szájer József, az Országgyűlés alelnöke azon a pénteki munkareggelin, amelyre Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke hívta meg az Európa jövőjével foglalkozó konvent küldötteinek egy kisebb csoportját.


Dátum: 2003-04-25 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:39.717475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar közvélemény súlyt helyez arra, hogy az ország egyenrangú félként vegyen részt az unió munkájában, és ez többek között a tanács élén rendszeres időközönként váltakozó elnökségek formájában fejeződhet ki - tette hozzá a képviselő, aki az Országgyűlés egyik konventküldötte.

Elmondta azt is, hogy hasonló megfontolások miatt Magyarország érdekelt az Európai Bizottság szerepének erősítésében, valamint annak az elvnek a megtartásában, amely szerint mindegyik tagállamnak legyen egy képviselője a bizottságban. Ez különösen a jövőre csatlakozó országok számára lenne fontos.

Prodi támogatta ezt a javaslatot, és az eszmecsere többi résztvevője is egyetértett azzal, hogy e tekintetben egyelőre a nizzai szerződés erre vonatkozó - tagországonként egy bizottsági tagot előíró - rendelkezését kell irányadónak tekinteni - mondta a képviselő a találkozó után.

A munkareggelin többek között Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő, a konvent egyik alelnöke, Michel Barnier, a brüsszeli bizottság intézményi reformokért is felelős tagja, Jan Figel volt szlovák főtárgyaló, a szlovák nemzetgyűlés konventküldötte és Jacques Santer, az Európai Bizottság előző elnöke vett részt. A kötetlen megbeszélésen a konvent működéséről és a bizottság szerepének erősítéséről volt szó.

Az EU intézményi és politikai reformjait előkészítő tanácskozó gyűlés elnöksége a csütörtök-pénteki plenáris ülésen terjesztette a küldöttek elé az intézményi rend átalakítására vonatkozó javaslatait. A konvent elnökének, Valéry Giscard d'Estaing-nek az elképzelésein alapuló - az elnökség által azonban több lényeges ponton módosított - tervezet máris heves vitákat váltott ki, és éles bírálatok kereszttüzébe került. Egyik kulcsfontosságú pontja szerint megszüntetnék a soros elnökségek jelenlegi rendszerét, és helyette hosszabb időre szóló megbízatással rendelkező elnököt választanának az állam- és kormányfők testülete, az Európai Tanács élére.

Az elnökségi javaslatok szerint csökkentenék a bizottság létszámát is: a jelenlegi 20 helyett 15 biztos lenne a testületben, ugyanennyi helyettessel. A kisebb és a közepes tagországok az állandó elnökség intézményének bevezetésével együtt ezt is ellenzik.

A pénteki találkozón Prodi nem látott kivetnivalót abban, hogy az új tagországok csatlakozása után mindegyikük kapjon egy bizottsági tagot, s ezzel 25-re emelkedjen a testület létszáma. Azt mondta, hogy szervezési szempontból a mostani bizottság is működőképes, s ehhez képest a bővítéssel járó változás nem lenne jelentős. Az állandó elnökséget illetően úgy vélekedett, hogy a konvent vezető testületének erre vonatkozó javaslatai nagyon nehezen lennének elfogadhatók, s a tanácskozó gyűlésben is láthatóan nagy az ellenállás velük szemben.

Szájer József elmondta, hogy csütörtökön a konventnek az Európai Néppárthoz tartozó küldöttei is ülést tartottak, amelyen nagy vita bontakozott ki arról, hogy egyáltalán elfogadják-e vitaalapnak az elnökség javaslatait, vagy újakat terjesszenek elő. Kérdés ugyanis, lehet-e annyit javítani rajtuk módosító indítványokkal, hogy a többség számára elfogadhatóvá váljanak. Felmerült az az elképzelés, hogy a néppárti, a szocialista és a liberális küldöttek nyújtanának be sok aláírással támogatott közös módosító indítványokat, világosan jelezve ezzel, hogy a nagy többség nem ért egyet az elnökség elképzeléseivel.

A képviselő a találkozó végén rövid négyszemközti beszélgetést is folytatott Prodival, akinek figyelmébe ajánlotta a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban az alkotmányos szerződés készülő tervezetéhez a mostani plenáris ülésen benyújtott módosító javaslatát. Ennek lényege az, hogy az EU-n belüli, illetve harmadik országokkal folytatott, határokon átnyúló együttműködés keretein belül az unió szenteljen megkülönböztetett figyelmet azoknak a - külső határai mentén elterülő - országoknak, ahol olyan nemzeti kisebbségek élnek, amelyek többségi nemzete az unióhoz tartozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek