Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért szorul egy magáncég tanácsaira az igazságügyi tárca?

Ismét óriási összeget fizetett ki a kormány felesleges tanácsadói tanulmányért, s emellett a gyermekek menzai étkeztetésén akar spórolni - jelentette ki Ágh Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-10-01 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:50:01.697538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Miért szorul egy magáncég tanácsaira az igazságügyi tárca? (Ágh Péter)

87 millió forintot fizetett ki a kormányzat egy nemzetközi tanácsadó cégnek. A szervezet ugyanis az Igazságügyi Minisztériumnak adott tanácsot a magyar közigazgatással kapcsolatban, valamit arról, hogyan működjön a kormány - mondta a fideszes politikus.

Ez a felesleges szerződés nem újdonság, ugyanis az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt több milliárd forint tűnt el ily módon az adófizetők pénzéből, s vándorolt át magánszemélyek zsebébe - húzta alá a képviselő.

Miközben a kormány 87 millió forintot ad egy nemzetközi cég felesleges tanácsaiért, harmadára akarja csökkenteni az iskolások menzatámogatását - tájékoztatott a politikus. Ebből a 87 millió forintból 1338 gyermek teljes menzai étkeztetését lehetne megoldani.

Ha a minisztérium vezetőinek egy nemzetközi cég tanácsára van szükség ahhoz, hogy hogyan működtessék a kormányt, akkor ez nem jelent mást: a kormányzat alkalmatlan a feladatának ellátására.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3832, 'source_type': 'media', 'source_id': 3679, 'target_type': 'article', 'target_id': 93049, 'relation_type': 'describes'}