Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káoszt okoz a szociális közfoglalkoztatás

Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint káoszt okoz a mostani szociális foglalkoztatási rendszer: az Út a munkához elnevezésű program szerinte nem más, mint zsákutca az álláskeresőknek.


Dátum: 2009-10-01 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:50:02.714039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus nyíregyházi sajtótájékoztatóján csütörtökön azt is elmondta, hogy szerinte a rendszer működésképtelen, nem alkalmas a gondok kezelésére, hiszen nem a munkához vezet vele az út, hanem vissza a további segélyezéshez.

Czomba Sándor utalt arra: az elsődleges munkaerőpiacra alig kerül vissza segélyezett, rendelkezésre álló támogatást kapó, vagy közcélú foglalkoztatásra kényszerülő ember, mert nincs munkahely.

"Gazdasági élénkítésre és munkahelyteremtésre lenne inkább szükség, s az Út a munkához programra fordított 97 milliárd forint biztos, hogy jobban hasznosult volna ily módon" - jelentette ki.

A sajtótájékoztatón Insticzai Zoltán, Márokpapi fideszes polgármestere is változtatást sürgetett, hangoztatva "tarthatatlan, hogy a közmunka legyen a pályaképe a fiataloknak". Az önkormányzati vezető elmondta: a 400 lakosú beregi kistelepülésen 80 helyi lakos segélyezésére, rendelkezésre álló támogatására és közcélú foglalkoztatására havonta csaknem 2 millió forintot fordítanak, amit ráadásul, mintegy hitelezésként, a helyhatóság előlegez meg az államnak. Hozzáfűzte: ráadásul mindezt úgy teszik, hogy a változásnak még a reménye sem látszik.

Czomba Sándor a szabolcsi foglalkoztatási mutatókról is beszélt, kiemelve, hogy a megyében augusztus végén meghaladta az 52 ezret a nyilvántartott álláskeresők száma, s jelenleg is 20 százalék fölötti a munkanélküliség.

A legsúlyosabb foglalkoztatási gondokkal küzdő beregi tájegység, választókerülete adatairól - mint fogalmazott - "nem hivatalos számokat tud, mivel a munkaügyi kirendeltségi szinten nem publikus a hatósági nyilvántartás". Bereg 29 településén 5.600 körüli a munkanélküliek száma, községenként átlagosan 30 százalékos a mutató, de van, ahol meghaladja a 40 százalékot is - közölte.

A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a parlamentben módosító indítványt kíván előterjeszteni a közfoglalkoztatás rendszerének megváltoztatására, kezdeményezésének részleteit viszont nem ismertette.

Kapcsolódó elemek