A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket
A beterjesztett költségvetés, a "Bajnai-csomag" nem alkalmas arra, hogy hosszú távú idősügyi stratégiában lehessen gondolkodni - jelentette ki Iván László az idősek világnapján tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Dátum: 2009-10-01 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:50:08.141722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes szakpolitikus azt mondta: az idősek ügye pártok feletti ügy, amelynek a feltételeit a mindenkori kormánynak kell biztosítania.
A büdzsé tervezete ellene megy az idősügyi kartának és az Országgyűlés nemzeti idősügyi stratégia tárgyában hozott határozatának is, amennyiben hiányoznak belőle azok a támogatási szintek, amelyek biztosítják az idősügyi tevékenységet - hangsúlyozta a politikus.
Mint fogalmazott, a megszorítások hatványozottan sújtják az élethelyzetüknél, anyagi hátterüknél fogva amúgyis nehéz helyzetben lévő idősödőket és nyugdíjasokat.
Az, hogy a 13. havi nyugdíj 2. felét idén nem fizetik ki, a korrekciós nyugdíjemelést pedig 2010-re halasztották, önmagában is két százalékos veszteséget jelent ebben az évben az idősek számára - jegyezte meg.
Iván László úgy vélte, hogy Bajnai "távoli optimizmusba ringatja" az időseket, ígéretei a nyugdíjasok biztonságáról és kormányának tettei nem állnak összhangban egymással, hiszen 80 milliárd forintot vonnak el a nyugdíjasoktól.
A honatya a miniszterelnök által emlegetett prémium nyugdíj kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy csupán akkor lesz "valamiféle kiegészítő nyugdíjemelés", ha a GDP eléri vagy túllépi az 5 százalékot.
A Fidesz képviselője diszkriminatívnak nevezte a 62 év alatti és fölötti nyugdíjasok munkavállalási lehetősége közötti különbséget, mert míg a nyugdíjkorhatár fölöttieknek "szabad a gazda", addig a fiatalabbaknak választaniuk kell a nyugdíj és a munka között.
A megszorítások miatt veszélybe kerül az idősek gyógyászati segédeszközökhöz, diagnosztikához, rehabilitációhoz és szociális intézményi ellátásához való hozzájutása is - fejtette ki Iván László.