Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MEP vezetőváltás politikai indokból

Egy országosan is jól működő szervezet, a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár(MEP) vezetőjét váltják le annak érdekében, hogy a korábbi munkahelyén gondokkal - elbocsátásokkal, összevonásokkal - terhelt új vezetőnek esélyt adjanak - jelentette ki dr. Szabó József Andor országgyűlési képviselő kaposvári sajtótájékoztatóján a MEP-veze-tőváltással kapcsolatban.


Dátum: 2003-04-25 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:40.920387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: nem könnyű megérteni a MEP-vezető váltások mögött húzódó politikai-gazdasági érdekeket sem. Szerinte - bár annak idején a Fidesz is elvégezte az adott terület szerkezeti-szervezeti átalakítását - mindezt az átláthatóbb, gazdaságosabb működtetés, a tb-milliárdok megmentése érdekében tette. A jelenlegi kormány azonban - egy jól bevált gyakorlatot követve - országosan, jogszabály-módosítással támogatva pályáztatta meg a MEP vezetői posztjait, hogy - úgymond - ne lógjon ki a lóláb. Így eshetett meg, hogy bár a jól működő somogyi pénztár vezetője is azonos eséllyel pályázhatott a saját posztjára, több jelenlegi vezetővel együtt mégsem nyerhette el. Egyes korábbi MEP-igazgatók viszont a helyükön maradhattak.

Dr. Szabó József Andor a somogyi egészségbiztosítási pénztár vezetőváltása mögött az ősszel esedékes, de jelenleg még a parlament által tárgyalt kórház-privatizáció előkészítését látja. Olyan magá-nosítási szándékról beszélt, amelyben a tulajdonos önkormányzat 49 százalék tulajdonhányadával szemben 51 százalék privatizált vagyon áll. Az esélyes befektetők sorából azonban hiányoznak majd az orvosszakma képviselői, helyettük gazdasági-pénzügyi csoportok, vagy az egészségügy ellátásában részt vállaló egyéb gyártó vagy forgalmazó cégek szereznek tulajdont a megye utolsó, még privatizálható önkormányzati vagyonából. Ezért, s mert az OEP a privatizált kórházak működését is finanszírozza majd, a képviselő szerint az ősszel még nagy csaták várhatók Somogyban.

Somogy Megyei Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek